• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

Tanítják a Sky Way technológiát az egyetemeken

Tanítják a Sky Way technológiát az egyetemeken

Felgyorsultak az események a Sky Way háza táján!

Egymás után írják alá a dollármilliárdos szerződéseket! A Sky Way Indonéziával is több milliárdos szerződést kötött, hogy Sky Way húrtechnológiával sok-sok kilométer utat megépítsenek.

Ha már régóta figyeled a Sky Way információkat és nem csatlakoztál akkor érdemes minél hamarabb dönteni és csatlakozni mert már nem sokáig lesznek elérhetőek a részvények.

Ellenben ha tulajdonos vagy akkor megnyugtató helyzetben vagy, mivel napról napra értékesebbé válnak a részvényeink.

A Sky Way egy innovatív rendszer, melyre égető szükség van a közlekedés-szállítás területén.

Ezért egyre nagyobb az érdeklődés!

A Sky Way Indonézia mellesleg több mint 10 projekten tevékenykedik.

A közlekedés-szállítás fejlesztésére, és megvalósítására szolgáló projektek
teljes költsége: 42 532 000 000 USD amely a SkyWay technológiájával épül meg.
Azaz, több mint negyvenkét milliárd dollár.

Az Összes megépülő pályahossz pedig: 4 167,93 km.

Tanítják a Sky Way technológiát az egyetemeken

Aki már beregisztrált ingyenesen az még több információhoz juthat, mert e webirodában minden nap friss hírekkel találkozhat!
Látható, hogy a fejlődés nem áll meg, sőt arra a szintre fejlődött, hogy az egyetemeken fogják oktatni a Sky Way húrtechnológiát!

A Moszkvai Állami Közlekedési Egyetemen (MÁKE) felveszik az oktatásba a Sky Way húrtechnológiát.

Annak ellenére, hogy tíz évvel ezelőtt még ezeket a megállapításokat hangoztatták:

 

  • “A húrsín összeszerelése gyakorlatilag nem megvalósítható.”;

 

  • “A Junitszkij féle monosínes húrvasút-változat műszakilag nem megvalósítható, ugyanis a húrsínt nem lehetséges összeszerelni.”

 

  • “A 100 km/h feletti sebességnél elkerülhetetlen az unibus elszakadása a húrsíntől, annak kisiklása és a földre zuhanása. Az Unibus viszonylag merev közbülső támaszain jelentkező (“fekvő rendőr” vagy egy ugródeszka hatás) hatására fellépő túlterhelések az Unibust minden alátámasztási ponton szétszakíthatják”

 

  • “Egy műszakilag nem megvalósítható projekt gazdasági hatékonyságáról, általánosságban sincs  értelme beszélni”;”Jelentéktelen oldalirányú terhelések a sín felborulását okozhatják.”

Örvendetes, hogy az igazság végül is  győzedelmeskedett, csak az sajnálatos, hogy erre kétszer ötévnyi időszak is ráment.

Tanítják a Sky Way technológiát az egyetemeken

Nagy lehetőség egy ilyen gyorsan fejlődő projektbe befektetni! Szinte hihetetlen, hogy ekkora lehetőséget ad a Sky Way mindenkinek aki él vele!

Most használd ki az alkalmat és kis befektetéssel tegyél szert nagy haszonra!

Csatlakozz a Sky Way projekthez és alapozd meg a jövődet és gyerekeid unokáid jövőjét!

Ne hagyd, ki ezt az alkalmat, száz évente egyszer adódik ilyen sansz!

Ha tájékozódsz és okos döntést hozol,biztos lehetsz benne, hogy akikért felelősséggel tartozol, megfogják köszönni Neked.

Ha bármi kérdésed van, vagy csak segítség kell, keress és megbeszéljük! Mindenben tudok segíteni!

 

Tanítják a Sky Way technológiát az egyetemeken

Köszönöm, hogy megosztottad!

Hozzászólás

hozzászólás

Címke , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg