Miért érdemes társtulajdonosnak lenni és Skyway résztulajdont vásárolni , azért mert jó részvényesnek lenni, mondhatnám, röviden.
Ettől jóval többről van szó!
Miért népszerűsítek én egy technikai innovációt? Első sorban azért, hogy végre figyeljünk már oda a jövőnkre, gyerekeink, unokáink jövőjére! Miről is van szó?
Környezetbarát, nem vágja ketté a természetes biológiai élőhelyeket és a ma 4 Anglia összterületű leaszfaltozott földi úthálózat aktuálisan kiváltott részét is folyamatosan visszaadja a természetnek. Nincsenek a természetet már abszolút túlterhelő kipufogó gázai és széndioxid kibocsátása is szinte nulla. A baleseti esélyek a legminimálisabbak, hiszen a sínen a szerelvények lerepülés ellen tökéletesen rögzítettek, onnan leesni sem tudnak. Mivel nincs kapcsolódása, kereszteződése más közlekedési pályákkal, utakkal ezért esélye sincs ütközni vagy szembemenni bármilyen egyéb forgalommal.
A másik amiért népszerűsítem ezt az elképesztő technikai találmányt, hogy kis pénzű emberek is folyamatos bevételhez juthatnak, amennyiben támogatják a Skyway húrvasút Környezetvédelmi Műszaki Bemutató és Teszt park megvalósítását.
Elkészültükkor az első legyártott szerelvények már életnagyságban kipróbálhatóan működő, új “húrtechnológia” alapú magaslati pályákon, komplett irányítási rendszerekkel, szerelvényekkel, terminálokkal, állomásokkal, tesztekkel is bizonyítottan mutatják meg a megrendelő-beruházóknak, hogy mire képesek!
Unibike személyszállító típusokról itt egy videó!
Miért érdemes társtulajdonosnak lenni és Skyway résztulajdont vásárolni ?
Jelenleg a 7. fázisban tart a Skyway húrvasút Környezetvédelmi Műszaki Bemutató és Teszt park építkezése. Itt láthatsz egy videót róla!
A következő természetes fejlődési etap ezután a tőzsdére lépés lesz.
Ha valaki most vásárol részvényt akkor egy dollárért 141-325 darab részvényhez juthat a részvény csomagtól függően. A részvény csomagokról ide kattintva tudsz tájékozódni!
Azért írtam, hogy kispénzűek is bevételhez juthatnak mert akár havi részletfizetéssel is komoly mennyiségű részvényhez juthat bárki! Néhány dolláros vásárlással nem csak a saját jövőjét alapozhatja meg, hanem a gyereki, sőt az unokái jövőjét is!
Mit jelent a néhány dolláros vásárlás?
1. 250$ részletekben 10 hónap, havi 25 $ 26 250 részvény
2. 300 $ részletekben 6 hónap, havi 50 $ 60 400 részvény
3. 1000$ részletekben 10 hónap, havi 100 $ 175 000 részvény
4. 1800 $ részletekben 9 hónap havi 200 $ 405 000 részvény
És így felfelé a több ezer dolláros vásárlásokig.
Ahol részvényt írok, az részvényopciót jelent, hisz előrészvényekről van szó, amikből csak később lesz Sky Way húrvasút részvény.
2017-ben a Skyway kilép a tőzsdére és a most néhány dollárért megvásárolt részvények értéke megnő. Az induló árfolyama 1 részvénynek 1 dollár lesz. Tehát a most megvásárolt részvények felértékelődnek. A Skyway visszavásárolja a részvényeit egy dolláros áron, azoktól akik el akarják adni. Akik úgy döntenek, hogy megtartják a részvényeket és társtulajdonosok maradnak, azoknak a Skyway osztalékot fizet a részvények arányában életük végéig.
Innentől kezdve akik megtartják a részvényeket folyamatos bevételhez jutnak!
Viszont van még egy pénz kereseti lehetőség a partner programmal is akik terjesztik, propagálják a Skyway húrvasút technológiát! Akik partnerként csatlakoznak a Skyway üzlethez azoknak a cég jutalékot fizet minden egyes csatlakoztatott partner után. A jutaléktervet ide kattintva nézheted meg!
További információért iratkozz fel információs hírlevél sorozatomra, ha még nem tetted meg!
Bármi kérdésed van keress elérhetőségeimen, vagy kérj visszahívást!
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642