Ismét közelebb kerültünk a Skyway húrvasút megvalósulásához
Ismét áremelés előtt állunk!
Mi befektetők ennek különösen örülünk, mert értékesebbé
válnak a már megszerzett részvényeink.
A SkyWay Company bejelentése alapján sikeresen lezárul
a 8. fejlesztési szakasz.
A 8. szakasz célja többek között az volt, hogy élet nagyságban,
működőképesen, működés közben bemutatásra kerüljön az első SkyWay egység.
Ez meg is történt. A terveknek megfelelően 2016. november 29.-én
meg tette első köreit az Unibike, az elsőként megépített könnyű városi pályán. És azóta is rója teszt köreit, hiszen folynak a
szabványosítási eljáráshoz, a műbizonylatok megszerzéséhez szükséges vizsgálatok.
Anatolij Junitszkij beszámolója szerint a SkyWay (elnökirendeletre)
újabb földterületet kapott a Fehérorosz államtól. Ezen a területen
lehetőség lesz a 16 kilométeres szakaszt megépíteni majd bemutatni az érdeklődőknek.
Ezen megépített szakaszon lesz egy nagyívű kanyar, valamint a pálya átmegy
folyók, mocsarak fölött is.
Az elmúlt hónapokban történt eredmények után felettébb megnőtt
az érdeklődés a skyWay húrvasút iránt. Több országgal folynak a tárgyalások
a húrvasút megépítéséről. Indiával olyan előre haladott stádiumban vanak a
tárgyalások, hogy akár már az idén alá írhatják az első projekt szerződését.
Ezért aztán akár már a 2017 év második felében megkezdődhetnek az építkezések.
Már nem sok idő maradt a jelenlegi csomagokból vásárolni!
Március 10.-én lezárul a 8. fejlesztési szakasz és 11.-én elindul a 9.
Mivel ez egy óriási lépés a megvalósulás felé, így a diszkont árak is változni fognak.
Az eddigi diszkontváltásokat figyelembe véve 25-30%-os drágulás lehetséges.
Figyelj erre ha tervezed a vásárlást mert ezután a határidő után már
20-30%-al kevesebb részvényt kapsz a jelenlegi árért.
Március 10-ig akciós csomagokat is választhatsz. Ezek olyan csomagok
amelyeknél egyszerre 2 hónapot fizetsz az indulásnál akkor plusz bónuszok
íródnak jóvá a csomag nagyságától függően 5000 -től 63000 bónuszig.
Ennek még az a feltétele, hogy kihagyás nélkül fizeted ki a csomagot.
Mivel az első részletnél kettő havi részletet fizettél, így a futamidő lerövidül.
Egy hónappal hamarabb a tiéd lesz a csomag.
Minél nagyobb csomagot választasz annál nagyobb mennyiségű bónuszhoz jutsz hozzá.
De nézzük melyek ezek a csomagok:
A 250$ csomagnál ha ezt választod akkor
5000 bónusszal lesz megtoldva amennyiben teljesíted a feltételeket.
Akár havi 25 dolláros fizetéssel is megszerezheted.
A 400$ -os csomag választásánál 8000 bónusz lesz jóvá írva ha
teljesíted a feltételeket.
Természetesen itt is lehet havi részletekben fizetni 50 dollárjával.
Ismét közelebb kerültünk a Skyway húrvasút megvalósulásához
A következő 1000$ csomagban 40000 bónusz szerezhető
ha teljesíted a feltételeket.
Persze itt is él a havi fizetés 100$/hó.
A legjobb választás az 1800$ os csomag mivel ebben a csomagban 63000
részvényt adnak ha teljesíted a feltételeket. Viszont itt is lehet havi
fizetéssel is teljesíteni nyolc hónapig 200$/hó.
Érdemes egy kicsit számolni mielőtt legyintesz egyet, hogy majd a
váltás után is ráérsz vásárolni. Diszkont váltás után
akár 50-55$ veszteséged is lehet!
Viszont ha még az áremelkedés előtt megveszed az első
részletet akkor ezekkel a kondíciókkal megy végig, és utána
havonta kitudod fizetni a többi hónapot.
Három dolgot kell megtenned:
- Átgondolni
- Dönteni
- Lépni
A döntés a tiéd! Az idő nem áll meg!
Bízom benne még időben eljutott hozzád ez a nagyon értékes információ!
Részt venni valamiben ami a jelent és a jövőt szolgálja olyan érzés
melyet csak az ismer aki részt vesz benne!
Amiben tudok szívesen segítek!
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642