A nagy sebességű unibusz aerodinamikája
Két évvel ezelőtt a berlini Messe Berlin kiállítási központban vette kezdetét a világ legnagyobb nemzetközi szállítási és közlekedési kiállítása az Innotrans 2018, ahol a nagyközönségnek először mutatták be a SkyWay nagy sebességű unibusát.
Az újdonság egy hatüléses nagy sebességű közlekedési modul volt, amelynek egyedülálló aerodinamikai jellemzői közelítik az elméleti határt, hiszen a jármű légellenállási együtthatója Cx = 0,06. A nagy sebességű kevés utas szállítására alkalmas kerekes járművek kategóriájában a unibus fogyasztása rekordot döntött.
A belorusz SkyWay tesztközpontban 2019 nyarán megkezdődtek a nagy sebességű unibusz tesztváltozatának első tesztjei. Azonban a teljes értékű, az 500 km/órás sebességtartományig terjedő tesztek elvégzéséhez még minimum 15 km hosszúságú pályaszakaszt kell megépíteni. A SkyWay projekthez az ehhez a pályaszakaszhoz szükséges földterületet az Egyesült Arab Emírségek Abu Dhabi emírségében már elkülönítették.
Emlékeztetünk rá, hogy ez év májusában a soron következő Innotrans kiállítást 2020 szeptemberéről 2021 áprilisára halasztották el. A SkyWay projektben még januárban bejelentésre került, hogy harmadik alkalommal is részt vesznek a kiállításon és be fogják mutatni a húr technológiák legújabb fejlesztéseit.
A húrszállítási rendszereknek számos előnye van: a megszakításmentes sínpálya, a kis anyagfelhasználású felsősínes pályák vagy éppen a villanymotorja. Sőt a SkyWay nagy sebességű közlekedésének van egy külön előnye is – az egyedülálló aerodinamikája. A légellenállási tényezője kiemelkedően jobb mint bármely autóé.
A nagy sebességű unibust burkoló karosszéria különösen áramvonalas, amelynek egyetlen célja van, hogy a menetsebessége megnövelhetősége érdekében minél kisebb légellenállással rendelkezzen. 1994 és 2009 között a SkyWay nagy sebességű járműmodellje szélcsatornakísérleteinek köszönhetően a jármű légellenállását sikerült 0,075-ös értékre lecsökkenteni. A 2017-ben elvégzett újabb szélcsatornakísérlet során még ennél is jobb, 0,06 légellenállási tényezőt mértek.
Összehasonlításképpen: az autók közül a legjobb aerodinamikája a Volkswagen XL1 modellnek van, amelynek légellenállási tényezője 0,189, ami még mindig háromszor rosszabb érték, mint a nagy sebességű unibus-é.
Pontosan ez az alacsonyabb légellenállás teszi lehetővé a jövőben az üzemanyag-fogyasztás egytizedére csökkentését és az unibus 500 km/óra feletti sebességre történő felgyorsíthatóságát.
Egy rövid ideig még lehet résztulajdonhoz jutni, mely után osztalékot fizet a Sky Way.
Érdemes kihasználni a lehetőséget!
Én már 4 éve támogatom a projektet, azóta gigantikus fejlődésen esett át.
Most látva a fejlesztéseket egyáltalán nem bántam meg, hogy csatlakoztam a projekthez és támogatom.
Hamarosan osztalék fizetésre kerül sor és én hátra dőlve várom. Azért ameddig még lehet folyamatosan növelem a tulajdon jogaim számát.
Az osztalékot nem csak én fogom élvezni hanem a gyermekeim is mivel örökölhető.
A döntés a te kezedben van! Csatlakozol és szerzel tulajdon jogot, ezzel megoldva a saját és a gyermekeid pénzügyi stabilitását.
Vagy elmész emellett a temérdek pénz mellet, és továbbra is küszködsz az anyagi problémákkal.
Már csak egy kattintásra vagy az anyagi jóléttől! Csatlakozz legyél Te is tulajdonos társ mint én!
Amennyiben még több információra van szükséged, iratkozz fel az információs csatornámra!