• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

Mindössze 4 év alatt 237 országból egy millió Sky Way résztvevő

Mindössze 4 év alatt 237 országból egy millió Sky Way résztvevő

SkyWay húrközlekedés az Innovatív közlekedési rendszer projektje révén már nem csak egy
technológia. A SkyWay a társadalmi kohézió ideológiai és technikai alapját jelentheti. Ez már a
gyakorlatban is megerősítést nyert.

Ebben a 2014-2018 közötti időszakban – A. E. Junnitszkij bejelentése óta eltelt mindössze 4 év alatt, a
közösségi finanszírozású húrszállítási projekt tesztszakaszainak építési programja a projekt
érdekéeben – 237 országból, az ENSZ területénél nagyobb területről. kb. egy millió résztvevőt volt
képes összegyűjteni.

Mindössze 4 év alatt 237 országból egy millió Sky Way résztvevő

Ezek az emberek így vagy úgy, de hozzájárulnak a technológiai fejlődéséhez, és közülük már több.
mint 350 ezren a projekt befektetőivé is váltak.
Ez nagyszabású reklámkampányok és állami támogatás nélkül történt így. A projekt információi a
barátok, a kollégák, a rokonok és a projekt kapcsán fellelkesült emberek révén terjednek.

Ezért, még elképzelni is nehéz azokat a társadalmi konszolidációs lehetőségeket, amelyeket a
húrszállítási technológia felhasználása rejt magában – különösen, ha azt – minden országra kiterjedő
általános felhasználásra – a nemzeti vagy nemzetközi programok szintjén kínáljuk majd fel.

A közlekedés lényege az emberek összekapcsolása.

A mobilitás lehetővé teszi számunkra, hogy meglátogassuk távoli rokonainkat, érdekes helyekre
jussunk el, új embereket ismerjünk meg és fejlesszük az üzleti és a társadalmi kapcsolatainkat. A
húrközlekedés képes betölteni ezt a szerepet nemcsak a helyi, hanem bolygószinten is, hiszen
gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb és olcsóbb, mint a mai közlekedési eszközök.

Jelenleg a SkyWay társaság erőfeszítéseinek középpontjában a Belorusz Köztársaságban található
EkoTehnoPark építkezése befejezésének gyakorlati problémái, a SkyWay közlekedő modulok tesztjei
és tanúsítványainak megszerzése állnak.
Az ipari mintapéldányok és a projekt bemutatása kapcsán aktív munka zajlik a nemzetközi
szakkiállításokon is.

A SkyWay egyre inkább egy mindenki által ismert közlekedési projektté válik.

Még rövid ideig lehetőség van részt venni a projektben, és megalapozni a jövőt!

Részletes információért kattints ide!

Kérdéseiddel keress elérhetőségeimen!

Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642
Legyél az ismerősöm a facebookon ott is friss infóhoz juthatsz!
Facebook oldalam:

Köszönöm, hogy megosztottad!
  • 48
    Shares

Hozzászólás

hozzászólás

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg