• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

MÉG EGYSZER a SkyWayről : VÁLASZOK AZ UTOLSÓ “MIÉRTRE” !

2016.07.20. 11:18

MÉG EGYSZER a SkyWayről : VÁLASZOK AZ UTOLSÓ “‘MIÉRTRE” !

A beszélgetés résztvevői:
1.Orlov Mihail Alekcoszandrovics
– professzor, a műszaki tudományok doktora a számítástechnika és az automatizált tervezési rendszerek területén
– az MTRIZ (Feltalálói Feladatok Megoldásának Modern Elmélete) akadémia tudományos vezetője és társalapítója , 220 munka szerzője és társszerzője, köztük 12 tankönyv és monográfia, közöttük 50 saját találmány
(szerzői tanúsítvány, és szabadalom) és több mint 200 a megrendelők érdekében létrehozott találmány szerepel
– az elmúlt 23 év során tapasztalattal rendelkezik 6 cég létrehozásában és működtetésében
– elméleteket fejleszt, termékek és technológiák kidolgozását vezeti az MTRIZ Terjesztésében és globális partnerségi programjaiban

2.Anatolij Eduardovics Junitszkij
– a Junitszkij féle húrtechnológia megteremtője és főkonstruktőre
– az ENSZ két projektjének vezetője
– az CCCP űrhajós szövetségének tagja
– több mint 140 találmány saját szerzője
– 18 monográfia és 200 tudományos munka szerzője
Végzettségei:
– okleveles út és közlekedési mérnök
– találmányi és feltalálói jogi végzettséggel rendelkezik
– magas épületek és infrastrukturális létesítmények tervezési mérnöke
– a Húr technológiák Zrt vezérigazgatója és főmérnöke
A Sky Way húrtechnológia által megszerzett díjak :
– Az összorosz kiállítási központ két aranyérme
– Két „Arany Szekér” díj
– a közlekedési ágazatban elért „az év projektje” díj
– három arany minőségi védjegy „Orosz Márka” kategóriában
– „A tudomány és művészet lovagja” tiszteletbeli cím tulajdonosa
– Nemzetközi kiállításokon szerzett 30 elismerő oklevél

MÉG EGYSZER a SkyWayről : VÁLASZOK AZ UTOLSÓ “MIÉRTRE” !

3. A video konszekutiv fordítása:

M.A.Orlov kérdése:
Sokaknak végső félelme az alacsony hőmérsékletek és a nagy hőmérséklet ingadozások kritikus hatása a SkyWay működésére. Afrika Európa esetében ezek számottevőek. Vajon nem fog-e elszakadni a pálya az extrém 100-120C-os hőingadozások esetén?

A.E.Junitszkij válasza:
Röviden nem lehet erre válaszolni, hisz hiába mondom, hogy nem szakad el a húr, meg is kell magyarázni, hogy miért.
Két ok miatt tud egy húr elszakadni egyrészt a nem eléggé homogén szerkezetű és a nem eléggé tiszta acélanyag gyenge minősége miatt- hiszen ezek a fajta „szennyezett” acélok nem viselik el az alacsony hőmérsékleti tartományokat. Természetesen mi nem ezekkel dolgozunk.

A húr acélok amiket mi használunk azok 65 és 80-as minőségűek, ezek nem törékenyek és ezek mínusz 60-70 fokokat is kibírnak – szakadás nélkül. Ezek a magas minőségű acélsodronyok képezik a húrszerkezetünk alapanyagát.
Mivel a sín előfeszített és folytonos pálya, azaz fizikailag megszakítás nélküli, ezért a hosszát sem változtatja, nem rövidül alacsony hőmérsékleten sem. A hidegben a húrsín anyaga elkezd összemenni, de mivel a feszítőállomások ellen tartanak neki ezért a pálya hossza nem változik.
Az anyagban egyszerűen csak elkezd megnőni a belső feszültség..

Ez az anyagismeret témaköre, a számok a különféle anyagok hőtágulására mindenki számára ismertek. Ha az adott acélsodrony típus rugalmasságát összeszorozzuk a lineáris hőtágulási tényezőjével akkor megkapjuk, hogy mennyire fog megváltozni az acélban a feszültség 1C hőfokváltozás esetén.
Ez a kapott érték mindössze 25 kg/cm2 minden egyes hőfokváltozás esetén. Ezért ha például a hőmérséklet különbség -50 és + 50 C fok között 100C fok lesz, akkor a előfeszített, két pontján rögzített egybefüggő konstrukcióban a feszültségkülönbség 2500kg/cm2-es értéket ér el.

MÉG EGYSZER a SkyWayről : VÁLASZOK AZ UTOLSÓ “MIÉRTRE” !

Ez a 100C fok valójában csak egy kis hőmérséklet különbség. Ezért ha olyan gyenge minőségű 3- as acélból csinálnánk mint amiből a szögeket készítik, akkor természetesen elszakadna, de a húrokra mi olyan acélokat használunk, amelyek szakítószilárdsága nem kevesebb mint 18.000Kg/cm2 (!).
Ezek nagy szilárdságú szerkezeti feszítő húrok 20.000-24.000Kg/cm2-es szakítószilárdsági jellemzőkkel.

Valójában a húrkonstrukciót a pályában 10.500Kg/cm2rel feszítjük elő, ehhez jön még a szerelvények mozgásából eredő + 1000Kg/cm2-es terhelés valamint a szélterhelés ami újabb 1000Kg/cm2 – a előírt normatívák szerint. Így 12.500Kg/cm terhelést kapunk ami a hídépítéskor használt általános előírások tartalmazta nemzetközi normáknak felel meg.( 12.500+2500=15.000)
Ez azt jelenti hogy a szakítószilárdság tekintetében még mindig maradt 5.000-6.000 Kg/cm2 tartalék!

Ez meglehetősen nagy tartalék mert a normális hétköznapi tartók átlagos szilárdsága mindössze 3.000Kg/cm2. A nagyszilárdságú tartóarmatúrák és idomok esetében ez 5.000Kg/cm2. Ez a alapvető saját szilárdságuk.
Itt pedig a húrtechnológiánkban csak a tartalék ennyi!
Ezért a húrkonstrukció a legnagyobb hidegben sem fog elszakadni!

Csatlakozz a Skyway projekthez és legyen átlagon felüli jövedelmed!

Kérdésed van? Vedd fel velem a kapcsolatot!

Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642

MÉG EGYSZER a SkyWayről : VÁLASZOK AZ UTOLSÓ “MIÉRTRE” !

Köszönöm, hogy megosztottad!

Hozzászólás

hozzászólás

Címke , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg