• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

Az UST Inc. vezérigazgatója Nagyezsda Koszarjeva a partnerek által feltett kérdések egyikét sem hagyta figyelmen kívül

Március 22-én lezajlott az SWC Champions Challenge mindhárom szakasza vietnámi és kirgizisztáni «arany» fokozatot elért győzteseinek régóta várt találkozója az UST Inc. vezérigazgatójával Nagyezsda Koszarjevával. Az esemény online zajlott — a partnerek nagy érdeklődést tanúsítottak és őszinte csodálattal adóztak a találkozónak, ahol feltették az összes kérdésüket.

Nagyezsda a partnerek által feltett kérdések egyikét sem hagyta figyelmen kívül és egyenes adásban a nyertesekkel további témákat is megbeszéltek, amit a találkozó vendégei chaten is közvetítettek.

A győzteseket érdeklő legaktuálisabb témák között mdash; a projektfejlesztés 15. fázisának befejezési határideje, a technológia kereskedelmi értékesítésére vonatkozó szerződések és megrendelések, befektetői lehetőségek, belső közösségi rendezvények, például az EkoFest kérdései álltak, amely keretei közt minden partner számára sok érdekes újítás lesz látható az idén, ill. a vállalat 15 évre előre tekintő perspektívái is bemutatásra kerülnek.

«Jelenleg a technológia gyakorlati alkalmazása és a tesztek lebonyolítása a fő feladatunk. A világban zajló, rajtunk kívül álló események ezt a folyamatot egy kicsit késleltetik, de minden projektdokumentációnk teljesen készen van, ami azt jelenti, hogy már csak egy lépés választ minket el attól, hogy az elméletből átlépjünk a gyakorlatba.

A mi szállítási és közlekedési komplexumaink — teljesen egyediek. Sok ügyfélnek nincs mélyebb elképzelése ezek megvalósításának menetéről, ezért minden szerződés — első lépése a tájékoztatásról és a megalapozásról szól. És természetesen fontos szerepet játszik a hozzáértő tervezés és a mérnökök munkája, akik felelősek a komplexum összes rendszerének biztonságáért és zavartalan működéséért. 2023-ban jelentős volumenű megállapodás került aláírásra egy nagy kiterjedésű pályáról, amelyben minden technológiánk alkalmazásra fog kerülni. Azért mondom, hogy a “miénk”, mert minden a társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező partner társtulajdonosa ennek a technológiának. Valójában Önök segítik elő a világ fejlődését», — osztotta meg velünk a gondolatait Nagyezsda Koszarjeva.

Nagyezsda részletesen kifejtette, hogy a lineáris városok koncepciójának megvalósítása részeként már lakóépületek is készülnek, melyek üzembehelyezése szintén folyamatban van már, ezek agrobiotechnológiai elemeket, valamint reliktív bio és napelem energia komponenseket is tartalmaznak. A vezérigazgató kiemelt figyelmet fordított az SWC közösségére, a partnerekkel való interakcióknak, ami a vállalat irántuk való nyitottságát és őszinteségét jelenti. Ez többek között a partnerek az uSky tesztközpontokban számtalan alkalommal megvalósuló kirándulásain és utazásain keresztül nyilvánul meg — a cég így kezeli kiemelten a partnerek támogatásával elért eredményei bemutatását.

«UST Inc. nem egy krízist túlélt már, megedződött és tapasztalatokat szerzett. Ez egy infrastrukturális projekt, amelyet az emberek támogatnak, és az embereknek nagy szüksége van rá. Ezt a technológia iránt ébredő kereslet bizonyítja — 2022-ben két jelentős szerződést is kötöttünk, 2023-ban pedig, mint mondtam, már egy nagy szerződésünk is aláírásra került. 2022-ben már mémi megtérülést és egy kis nyereség is elkönyvelésre került. Az audit eredményeit is hamarosan közzétesszük. Az aktívák is növekedtek. Ezeket a mutatókat 2023-ban is tovább fogjuk növelni. Hatalmas termelési és szellemi potenciálunk mára már lehetővé teszi számunkra, hogy bármilyen megrendelést teljesítsünk, beleértve a leghosszabb 100 kilométeres pályánk megvalósítását is, — mondta Nagyezsda Koszarjeva.

Végeredményben a találkozó során az esemény résztvevői minden fontos kérdésükre választ kaptak, kommunikálhattak a kollégákkal és szabadon tapasztalatot cserélhettek. A kihívás nyertesei ismét meggyőződtek az UST Inc. által kínált lehetőségek széles skálájáról és hálájukat fejezték ki azon lehetőségért, hogy a vállalat szerteágazó projektjeiről többet is megtudhattak

Legyél részese a jövő közlekedési rendszerének!

A főkonstruktőr üzenete:
https://youtu.be/-uW103rNTjs

Bárki, aki társtulajdonossá válik a projektben annak két várható jövedelme lesz és a világ összes projektje után részesedése lesz.

Az osztalék:
https://youtu.be/7M-NRrMLxPw

IPO utáni tőzsdei eladás:
https://youtu.be/vUzve4HmTdU

Regisztrálj ingyenesen, és olvasd a híreket:

Bővebb információt szeretnél? Iratkozz fel az információs hírlevél sorozatomra!

Köszönöm, hogy megosztottad!

Hozzászólás

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg