• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

SkyWay a sportért!

SkyWay a sportért!

SkyWay a sportért, 2016 július 23-24–án az Az ICF nemzetközi kenu szervezet támogatásában kajak-kenu világbajnokságot szerveztek a sport mesterei között.
A rendezvényen a felnőtt korosztályban 37 országból. több mint 450 evezős vett részt egyes, páros és négypárevezős számokban, 200 és 2000 méteren.

A versenyen a “Húr technológiák Zrt ” egyik munkatársa Alekszandr Baltinszkij is részt vett, akinek a mezén a céges SkyWay logó is ott virított.
Alekcandr két gyönyörű bronzéremmel zárta a versenyt 200 méteren kenu egyesben (K-1) és kenu kettesben ( K-2)-ben!

Ezúttal köszöntjük munkatársunkat ebben a nem könnyű sportban elért kimagasló eredményéért!
2016 Előre SkyWay! Az új eredményekért és a győzelmekért!

SkyWay a sportért!

SkyWay startup program

A Föld legalább 200 országa infrastrukturális piacára lép be jövőre ez a cég, egy olyan újítással, amivel, 15 évvel lelépte konkurenciáit… A Sky Way cégcsoport a következő 10 évben ennek a piacnak az 50%-át tervezi megszerezni az egész bolygón, és igen jó esélye van rá. Ez 1 millió km vasút és 35 millió km közút általa történő folyamatos kiváltását jelenti a következő évtizedekben. Ebben a cégben nyílik most számodra is egy időablak – talán még pár hónapig – hogy személyes tulajdonhoz juss belőle. Folyamatos személy és teherszállításának profitjából való osztalékrészesedést is jelent majd – az időben ébredőknek. Élettartam osztalék. Örökölhető jövedelem!

Többek között ezért is támogatom én a Skyway technológia megvalósítását!
Támogasd te is, és legyél részese a fejlődésnek!
Csatlakozz a Skyway-hoz és legyen életed végéig tartó jövedelmed!

Bármi kérdésed van keress elérhetőségeimen, vagy írd meg ide kattintva!

Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642

SkyWay a sportért!

Köszönöm, hogy megosztottad!

Hozzászólás

hozzászólás

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg