• Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg

Sky Way összefoglaló 2017 beszéljenek a tények

Sky Way összefoglaló 2017 beszéljenek a tények, összefoglalás a 2017 legfontosabb eseményiről.

 

SkyWay az Innotransz 2-re megy
27.01.2017
Az InnoTrans nemzetközi szállítási szakkiállítás szervezői visszaigazolták a SkyWay projektszervezet  jelentkezését a nemzetközi berlini innovációs fórumra. A kiállítás megrendezése 2018 szeptemberére tervezett, amikor a német fővárosba a világ minden részéről lesznek összehívva a világ közlekedési szférájának legkiemelkedőbb  fejlesztései.

 

Siessenek két nap maradt csupán!
30.01.2017
Egy újabb szakasz váltás. Ismét feljebb értékelődtek a részvények. Annyit jelent, hogy kevesebb részvényhez lehet jutni ugyan annyi pénzért.

 

A “Húrtechnológiák” jelöltként felterjesztésre került a “HR brand” elismerő díszoklevelére
08.02.2017
A  “Húrtechnológiák ” Zrt-t  a speciális évente odaítélt ” Belarusz 2016 HR-brand díj”díszoklevélre terjesztették fel a “Régió” jelölésen.  A díj 2014 óta kerül odaítélésre a munkaadók által legmagasabb színvonalon elvégzett munkákért. A verseny győztesének megállapításáért  nemzetközi összetételű, néhány FÁK állam képviselőiből álló  zsüri dolgozik.  A résztvevő cégek projektjeinek több oldalról is elvégzett  értékelését  az biztosítja, hogy a zsüriben konzultánsok, top-menedzserek, az üzlet és a HR szakma szakértői valamint a tömegtájékoztatási média képviselői kaptak helyet.

 

EkoTechnoPark bővítés
08.02.2017
Döntés született arról, hogy még egy földterületet kap a “Húrtechnológiák” Zrt. Ez a terület a nagy sebességű városok közötti SkyWay közlekedés teszt pálya megépítésére lesz felhasználva.  Itt zajlanak majd az egészen 500km/ó sebességre felgyorsulni  képes közlekedési eszköz tesztelési munkái.

 

Átmenet a 9. fejlesztési fázisba
10.02.2017
A 8 fejlesztési fázis számunkra nagyon intenzíven és produktívan zajlott, hiszen 2016 év végén az EkoTechnoParkban már elkezdődtek a SkyWay felső pályájának és gördülőállományának menetpróbái. Ugyancsak sikeres tárgyalások zajlottak le a húrszállítás műbizonylatai közeljövőbeli tanúsításáról is. Hálásak vagyunk önöknek a támogatásukért, mert már csak néhány lépésre vagyunk a cél megvalósításához.

 

Megnyílt a regisztráció a 2017 évi EkoFesztre
16.02.2017

 

A SkyWay célprojektje Indiában
27.02.2017

India, Dzsarkhand állam

Sikerrel fejeződött be néhány havi munka egy indiai ipari-befektető csoporttal. Az együttműködés a 2016 évi szeptemberi InnoTrans kiállítás után bontakozott ki.   A SkyWay cégcsoport – az egyik legnagyobb szállítási világkiállításon való részvétele – felkeltette India képviselőinek figyelmét a húrszállítás iránt.

 

Diszkont csökkentés! 50%-ig!
02.03.2017

 

A SkyWay műbizonylatainak megszerzése Ausztráliában
15.03.2017
Rod Hook, a SkyWay ausztrál partnere újra meglátogatta Minszket Ez alkalommal magával hozta az ausztráliai vasúti szállítás biztonsága szavatolásáért felelős ausztrál Nemzeti ügynökség végrehajtási igazgatóját Peter Dogettet.   A látogatás célja – biztosítani a lehetőséget Peter Dogettnek arra, hogy a SkyWAy szállítás műbizonylati eljárása további közös tevékenységeinek koordinálása érdekében, személyesen is megismerkedhessen a technológiával, Peter Dogettnek és Robert Hooknak bemutatták a projektszervezet munkáját, a prototípus-kísérleti gyártást és a SkyWay műbizonylat szerzési céllal épülő bemutató központját.

 

Az Eurasian Rail SkyWay Systems Holding társaság ISIN kódja az ISIN.ORG hivatalos adatbázisában
15.03.2017
2015-ben a Kajmán Szigetek Értéktőzsdéjén nemzetközi értékpapír azonosító (ISIN) kódot kapott az Euroasian Rail SkyWay Systems Holding, ami a projekt fontos mérföldköve volt. Tekct Az Eurasian Rail SkyWay Systems Holding megkapta az egyedi nemzetközi értékpapír azonosító ISIN kódot, melyet a nemzetközi ISIN Organization adott ki, és amely aktus a projekt fejlődésének fontos mérföldköve volt. Ennek az eljárásnak az alapvető célja az értékpapír kibocsátók és más pénzügyi eszközök egységes rendszerben történő szabványos beazonosítása, valamint ezen adatok biztosítása a pénzalapok piaca részvevői számára. Az ISIN és az értékpapírok szabványos leírásai nélkül nem lehetséges sem azok elszámolása, sem pontos és hatékony kliringje, ezért ezek használata a pénzügyi ágazat minden szektorában elterjedt.

 

A SkyWay technológia bemutatkozik Indonéziában a RailwayTech 2017 kiállításon
21.03.2017
A SkyWay cégcsoport folytatja az ázsiai régiós üzleti kapcsolatok felvételét és a piac meghódítását A RailwayTech 2017 Nemzetközi vasút technológiai konferencián és kiállításon is bemutatják a SkyWay technológiáját, amely Indonéziában, Dzsakartában március 29 és április elseje között kerül megrendezésre. A társaság megerősíteni tervezi az Innotrans 2016 kiállításon Berlinben elért bemutatkozásának sikerét, amely révén nagy érdeklődést keltett Indiában és a Perzsa öböl országaiban.

 

A SkyWay kibővíti gyártását
22.03.2017
A korábban csak bérbe vett ipari gyártó területek a SkyWay cégcsoport tulajdonába mentek át. Pontosan itt szerelték össze a 2016 szeptemberében Berlinben az Innotrans 2016 nemzetközi kiállításon bemutatott SkyWay gördülőállományok első ipari mintapéldányait – a unibuszt és unibikeot. Jelenleg itt zajlik ezen innovatív eszközök részegységeinek és alkatrészeinek kalibrálása valamint a hamarosan napvilágot látó újabb mintapéldányok összeszerelése.

 

A Unibusz első tesztpróbáinak fotói az EkoTechnoParkban
27.04.2017
Elsőként kerülnek publikálásra – a unibusz – a városi utasszállítás gördülőállományának fotói az EkoTechnoParkban. Ezek a fotók a városi közlekedés zárt tesztelésein készültek, amelyek a húrsín konstrukció első szerelési fázisában zajlottak (amikor még csak a zárt sínszelvények voltak felszerelve) Már ebben a fázisban is meg lehet győződni a rendszer megbízhatóságáról, nagyfokú balesetbiztonságáról, és rombolásállóságáról.

 

Kiállítás Delhiben (India)
05.05.2017
2017 május 10 és 12.-e között Delhiben (Indiában) zajlik a http://www.smartcitiesindia.com/ kiállítás, amelyen a SkyWay Technologies Co ( “Húrtechnológiák” Zrt) is részt vesz.

 

A SkyWay részt vesz a Smart Cities India kiállításon
11.05.2017
A SkyWay cégcsoport képviselteti magát a Smart Cities India nemzetközi kiállításon. A kiállítás május 10-12.-én zajlik Indiában, Új Delhiben a Pragati Maidan kiállítási központban. A kiállításon való részvétel a technológia a világban és a régióban zajló menetelésének folytatása. Az egyik legnagyobb a berlini, Németországban lezajlott Innotrans 2016 világkiállítás sikereit folytatva a húrtechnológiák áprilisban az indonéziai RailwayTech 2017 kiállításon is képviseltették magukat, ahol magukra vonták az ország államvezetésének és helyi sajtójának a figyelmét.

 

A Dalai Láma és Anatolij Junitszkij találkozója
16.05.2017
Dharmsala városában, a XIV. Dalai Láma szellemi vezető kezdeményezésére, találkozóra került sor közte és a SkyWay főkonstruktőre, Anatolij Junitszkij   között. Ez az esemény a SkyWay közlekedési rendszer ezen városbeli bevezetését érintő   munkákkal kapcsolatos, amely Őfelsége 1959 óta fennálló folyamatos tartózkodási helye.

 

SkyWay a “technika csodája” értékelésen ezüst érmes helyezést vívott ki magának
23.05.2017
A Szergej Malozjomov vezette “technika csodái” című heti televíziós műsorban a húrszállítás második helyezést ért el a leglenyűgözőbb tudományos-technikai hírek versenyében. Az elsőségért folyó versenyben a SW technológia maga mögé utasította Ilon Musk friss ötleteit, a legújabb genetikai felfedezéseket és egy, a robottechnika terén vezető szerepet betöltő, amerikai egyetemet is.

 

A SkyWay megkapja az “Arany szekeret”
09.06.2017
A bemutató és műbizonylati célú SkyWay központot meglátogatta az “Arany szekér” dijat oda ítélő szervező bizottság elnöke, Albert Zsukov. A látogatása célja a SkyWay eredményeivel való megismerkedése, az együttműködés perspektíváinak felmérése valamint az Anatolij Junitszkij és az általa vezetett csapatot ilető, a perspektivikus szállítási fejlesztések területén elért eredményeiért való kitüntetésre történő felkészülése. A díjátadási ünnepség idén nyáron lesz Prágában. A SkyWay húrszállítás már korábban is kiérdemelt egy ilyen megtisztelő díjat. 2009-ben Anatolij Junitszkij fejlesztését “A szállítási ágazat legjobb projektje díj”-ával ismerték el.

 

2107 évi EkoFesztivál
04.07.2017
A lezajlott 2017 évi EkoFesztivál a lagnagyobb léptékű rendezvény volt a SkyWay projekt történelmében: a kísérleti és műbizonylat szerzési céllal épülő Junitszkij féle húrszállítási központot több mint 5000 azonosan gondolkodó látogatta meg a világ legkülönbözőbb országából.

 

Készen állunk a kisszériás gyártásra!
20.07.2017
Nem is olyan régen a hiradónkban hírt adtunk a “Húrtechnológiák” Zrt új gyártási területének megszerzéséről, amelyet a legmodernebb berendezésekkel és magasan kvalifikált személyzettel terveztünk feltölteni.

 

A SkyWay irodákat hoz létre Indiában és Indonéziában
03.08.2017

Viktor Baburin a “Húrtechnológiák” Zrt fejlesztési vezérigazgató helyettese exluzív interjút adott az “RZSD-Partner.ru” információs ügynökségnek.A jövő húrtechnológiai szállítási rendszereinek megvalósítási tervei jelenleg kelet felé orientálódnak: a közelmúlt két jelentős kiállításán, amelyeken a társaságunk is részt vett (áprilisban – a Railway tech 2017 Dzsakartában, májusban – a Smart Cities Delhiben) az ázsiai régió sok országa jelzett igényt a szállítási és közlekedési innovációnkra.

 

A SkyWay technológia új modelljei a “Szállítás és logisztika 2017” kiállításon
10.08.2017
Védelmi modul és a három szekciós unicar. Ugyan a védelmi modult minden kíváncsi érdeklődő megtekinthette az EkoFesztivál 2017 ideje alatt, de a unicar elsőként mutatkozik be a technológiák történelmében.

 

A SkyWay támogatja a labdarúgást Belorussziában
11.08.2017
A puhovicsi terület képzési, sport és turisztikai területekért felelős végrehajtó bizottsága köszönetét fejezte ki a “Húrtechnológiák” Zrt számára a puhovicsi terület labdarúgása fejlesztéséhez nyújtott jelentős hozzájárulásáért. A SkyWay projektszervezet jelentős segítséget nyújt Marina Gorka helyi közösségeinek és sportjának, és így technikai támogatást (nem keverendő össze a tisztán anyagival) nyújt a “Viktória’ helyi klubbnak is.

 

SkyWay: áttérés a tizedik fejlesztési szakaszra
01.09.2017
A SkyWay cégcsoport bejelenti a kilencedik fejlesztési szakasz sikeres befejezését.

 

A szellemi tulajdon védelme a SkyWay cégcsoportban
22.09.2017
Párhuzamosan a konstrukciós tanulmányokkal, a kísérleti tesztek elvégzésével és a Junitszkij féle szállítási rendszerek objektumai éppen folyó műbizonylatszerzési eseményeivel, a “Húrtechnológiák” Zrt a húrszállítás konstrukciós, technológiai, formatervi és művészi megoldásait illetően nemzeti és nemzetközi szabadalmakat érintő komplex intézkedéseket foganatosít.

 

A szállítási és közlekedési hét megnyitója
04.10.2017

Az EU pénzügyi támogatást nyújthat a határokon átnyúló közlekedési és szállítási projekteknek, amelyekben Belarusz is részt vesz. Erről beszélt Anatolij Kalinyin miniszterelnök-helyettes a Belarusz szállítási és közlekedési hét megnyitóján Belorussziában – adja hírül az ONT ügynökség. Éppen Anatolij Kalinyin javasolta a húrszállítás főkonstruktőrének Anatolij Junitszkijnek, hogy készítse elő a SkyWay szállítási rendszerek bevezetésének projektjét Belarusz infrastruktúrájába.Megkaptuk az EUIPO műbizonylatát

10.10.2017
Az Európai Unió Szellemi Tulajdonok Hivatala (European Union Intellectual Property Office) Anatolij Junitszkij számára   a № 003566322-0001-tól № 003566322-0011-ig terjedő sorszámokra 11 ipari mintapéldányokat érintő bizonylatot adott ki (A dokumentumok teljes listája http://www.yunitskiy.com honlap“Találmányok, ipari mintapéldányok és védjegyek”részlegében tekinthető meg).

 

SkyWay a tizenkettedik IREE kiállításon Indiában
11.10.2017
A húrszállítás standja ezen kiállítás egyik “csemegéje”, hiszen a kiállított eszközök csaknem 100%-a a “hagyományos” közlekedési területeket képviseli.   Az innovatív szállítás standja az orosz vasút egyik kiállítási szigetén található, ami jól szimbolizálja a régi és az új technológiák jószomszédi viszonyát. Az orosz közlekedési miniszter Makszim Szokolov EkoTechnoParkba történő meghívása után, köszönhetően ennek a kiállítási szomszédságnak, a vasutas kollégák is jó lehetőséget kaptak a technológiával való közelebbi ismerkedésre.

 

A mieink az Energy Expo 2017 kiállításon
18.10.2017
2017 október 9-től 12.-ig Minszkben került megrendezésre a XXIII. Belorusz energetikai és ökológiai fórum. A fórum keretei között zajlott le a XXIII. Nemzetközi “Energetika. Ökológia. Energiaellátás. Elektromosság” (Energy Expo) szakkiállítás, amely az “Olaj és gáz technologiák” vegyipari ágazati szakkiállítása, valamint az “ExpoFény” termékeket, az “Atomexpo-Belarusz”-t, a “Viz- és levegő technológiák”-at, az “ExpoVáros”-t és a XXIII. Belorusz Energetikai és Ökológiai kongresszust foglalta még magába.

 

Japán szabadalmi hivatala
25.10.2017
Japán szabadalmi ügynöksége a beregisztrált ipari mintapéldányokra, Anatolij Junitszkij számára, 4 műbizonylatot adott ki – adja hírül a mérnök honlapja. A dokumentumok teljes listája a honlapon a “Találmányok, ipari mintapéldányok, és áruvédjegyek” menüpont alatt található meg.

 

Indonézia Egyeteme (IE) üdvözli a SkyWayt
26.10.2017
Ennek a projektnek a terve az IE és a “SkyWay Technologies Indonesia” társaság közötti Egyetértési nyilatkozat aláírásával vette kezdetét. Az aláírás Nyugat jáva tartománya Depok városában az Indonéz Egyetem egyetemvárosában történt. A memorandum aláírása után az IE rektora Muhammad Anis a következőket nyilatkozta: “Örülünk és úgy véljük, hogy a SkyWay Indonesia partnere vagyunk, ugyanis ez egy olyan új technológia, amelyre Indonéziának elengedhetetlen szüksége van ahhoz, hogy a szállítási problémáit képes legyen megoldani. A SkyWay egy olyan technológiával rendelkezik, amely az IE “zöld” szállítás és közlekedés koncepciójával összeegyeztethető, hiszen a megújuló energiaforrások felhasználásával, fosszilis tüzelőanyagok használata nélkül működik és a bevezetése során nem kell fákat sem kivágni. Reméljük az idei év végéig befejeződik ezen projekt általános tervének előkészítése is.”

 

A Skyway Technologies részt vesz a “Golden Village” (“Arany Falvak”) programban
27.10.2017
Az “Arany Falvak” programot Indonézia gazdasági és ipari Nemzeti Bizottsága valósítja meg. Ez Jokowi elnök által kezdeményezett program és Indonézia – a falvakban és városokban megvalósuló életminőség javításán keresztüli – fejlesztésére irányul. A program listája 2000 kisebb indonéz várost tartalmaz.

 

Megkaptuk a környezetközpontú irányítási rendszerre vonatkozó tanúsítványt
31.10.2017
Az ausztrál SAI Global cég tanúsítványt adott ki a “Húrtechnológiák” Zrt számára, amely azt igazolja, hogy a cég környezetközpontú irányítási rendszere megfelel a nemzetközi szabvány követelményeinek. Alina Selivanova, a “Húrtechnológiák” Zrt szabványosítások és tanúsítások részlegének vezető mérnöke elmondja, mi is ez a dokumentum és mire is ad lehetőséget a cégnek:
“A “Húrtechnológiák” Zrt EkoTechnoPark elnevezésű részlegében, az ISO 14001: 20015 “Környezetközpontú irányítási rendszerek.Követelmények és alkalmazási útmutató” követelményeinek megfelelő, környezetközpontú irányítási rendszer létrehozásáról és bevezetéséről szóló határozat, amely előírásai, a SkyWay programja fő célkitűzésével összhangban – ami a föld feletti “emelt szinten zajló” környezetbarát és biztonságos, nagy hatékonyságú globális közlekedési és hírközlési hálózat megteremtése célt követi – még 2017 elején kerültek elfogadásra.

 

A SkyWay újra kiállít az “Oroszország szállítása és közlekedése” kiállításon
14.11.2017
A XI. Nemzetközi “Oroszország szállítása és közlekedése” kiállítás december  6-8 között kerül megrendezésre Moszkvában – a  Gosztinyij Dvorban. A húrtechnológiák az A0.1 standon állít ki.

 

SkyWay a kétévente megrendezésre kerülő legnagyobb közlekedési és szállítási kiállításon Ausztráliában
22.11.2017
A SkyWay Ausztralia részt vesz Ausztrália  legnagyobb szállítási és közlekedési kiállításán az AusRAIL PLUS 2017-en. Az innovatív húrszállítás a 674 számú standon kerül kiállításra. Az AusRAIL PLUS 2017-et olyan iparági vezetők támogatják, mint az Ausztráliai Vasúti Társaság (ARA), a Vasúti Jelzések Mérnökségének Intézménye  (IRSE), az Ausztralasia  Vasúti Műszaki Közösség (RTSA) és az Ausztrál Vasúti Teherszállítási Szövetség (RTAA).

 

A “Húrtechnológiák” Zrt belépett a Belarusz Kereskedelmi és Ipari Kamarába
23.11.2017
A húrszállítási projektszervezet és a Belorusz Kereskedelmi és Iparkamara (BKI) közötti kapcsolat  a “Húrtechnológiák” Zrt  történetében  akkor vette kezdetét, amikor a társaság első alkalommal  készült fel egy hivatalos belorusz  delegációban való részvételre, amely a nemzetgazdaság érdekeit képviselte külföldön.  2017 szeptemberében Anatolij Junitszkij főkonstruktőr és Viktor Baburin fejlesztési vezérigazgató helyettes egy nagyszabású üzleti fórumon való részvétel céljából tett látogatást Indiában, New Delhiben. Az esemény Belorusszia vezetője Alexander Lukasenko hosszú évek óta első látogatásának idejére volt időzítve. A részvétel eredményeképpen a SkyWay képviselői három megállapodást írtak alá: egyet Maharashtra állammal, egyet egy  kikötővel, valamint egyet az “intelligens városok” fejlesztési program keretében.

 

A SkyWay projektszervezet újabb megszerzett engedélye
02.12.2017
A Belarusz Építészeti és Építésügyi Minisztérium a “Húrtechnológiák” Zrt projektszervezet számára kiadott egy № 0002084 számú tanúsítványt arról, hogy a cég megfelel a harmadik kategóriának megfelelő besorolásnak, ami lehetővé teszi a számára, hogy megrendelő, fejlesztő, és mérnöki szolgáltatásokat nyújtó cégként léphessen fel az 1-4 bonyolultsági szintű objektumok kivitelezési munkái során, valamint jogot biztosít számára a kommunikációs és információs jelző rendszerek területei feletti műszaki ellenőrzésre.

 

SkyWay az “Oroszország szállítása és közlekedése” kiállításon
08.12.2017
A XI.”Oroszország Szállítása  és Közlekedése”  Nemzetközi Kiállítás december 6-8 között kerül megrendezésre Moszkvában, a – Gostyinnij Dvor-ban. Az érdeklődők a húrtechnológiákat a A0.1 standon tekintheték meg.

 

Megállapodás a Moszkvai Állami Közlekedési Egyetemmel (MÁKE) való komplex együttműködésről
08.12.2017
Moszkva december 7. A SkyWay delegáció Moszkvában ezeket a napokat teljesen pozitív fordulatként éli meg.  Az évente megrendezésre kerülő “Oroszország szállítása és közlekedése” kiállításon való bemutatkozáson kívül egyéb más, a projektszervezet számára fontos események is zajlanak.  Komplex együttműködésről szóló megállapodás  került aláírásra a Moszkvai Állami Közlekedési Egyetemmel.

 

A SkyWay unibus és a unibike megszerezte műszaki megfelelőségét tanúsító műbizonylatait
27.12.2017
A járművek megkapták a húrszállítás gördülőállományai és felépítő moduljai műszaki megfelelőségét igazoló tanúsítványokat.  Kiadták az U4-210unibus és az U4-621unibikemodellek műszaki megfelelőségét igazoló műbizonylatokat. Napjainkig a húrszállítás, noha de-jure nem különül el más közlekedési módozatoktól, azért de-facto teljesen más, ezért  a műbizonylati folyamatai a városi villamos közlekedés és alkatrészei valamint felszerelési tárgyai tanúsításának normatív szabályaihoz igazodtak.

 

Üzembe helyezték a SkyWay EkoTechnoPark első bemutató komplexumát
30.12.2017

Marina Gorkában sikeresen lezajlott a SkyWay technológia teszt és demonstrációs célú EkoTechnoPark  elnevezésű központjának üzembehelyezése.

A 2017. december 22-i 4255.számú határozat a következőképpen rendelkezik:

«… 1. Üzembe helyezésre kerül a “Húrtechnológiák” Zrt által önálló indíttatásból, saját beruházásában, az egyesült  “”Minskobldorstroj úttervező, javító és építő kommunális vállalkozás aszfalt-beton építési területén elkészült, az üzleti turizmus fejlesztésére (*) szolgáló ökotechopark ipari létesítmény közlekedési rendszere.

Engedély kerül kiadásra annak érdekében, hogy a “Húrtechnológiák” Zrt a “Minszki Regionális Állami Regisztrációs és Földnyilvántartó Hivatal”  köztársaságbeli egységes vállalkozása Marinogorszki irodájában beregisztrálhassa  a saját beruházásában felépített objektumai tulajdonjogát.

Az eredmények bizonyítják, hogy érdemes támogatni a Sky Way projekteket. Én két éve támogatom és visszamenőleg is nyomon lehet követni az eseményeket. Egy ingyenes regisztrációval pedig bennfentes információhoz is hozzá lehet jutni.

A regisztráció semmi kötelezettséggel nem jár!

További információért kattints ide!

Itt egy rövid videó amely összefoglalja a 2017 év történéseit!

Építsd a Sky Wy-t mentsd meg a bolygót, kössük össze a világot!

Ha kérdésed van a kapcsolat menüben írj!

Köszönöm, hogy megosztottad!

Hozzászólás

hozzászólás

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

  • Ez a tájékoztató oldal NEM a cég hivatalos weboldala, a cég hivatalos oldalát itt találod meg