Itt a bizonyíték hogy nem a levegőbe beszélünk !
2017. február 22. -én nemzetközi webkonferencia keretében Szergej Szibirjakov SkyWay Capital vezetőségi tagja tájékoztatást adott az elmúlt napok eseményeiről valamint a további teendőkről.
Az indiai projekt megismertetéséről beszélt, ahol már aláírásra került több szerződés a kivitelezés kapcsán.
Hivatalos tájékoztatást adtak ki az aláírt indiai projektről. Ami azt jelenti, hogy ezek a projektek már megépítésre kerülnek.
Új szakasz kezdődött a SkyWay életében. Már nem csak majd egyszer lesz húrvasút!
Hamarosan építik.
Örömteli eseményeket jelentett be Szibirjakov úr.
Ezek az örömteli pillanatok az elmúlt három év folyamatos kemény munkájának az eredménye.
Már ezek az eredmények a konkrét megrendelők, fizető megrendelők akik konkrét projekteket megrendelve kifizetve a kivitelezést rendelték meg.
Működik a tervező iroda akik teljes erőbedobással dolgoznak, gyártják a dokumentációkat, terveket.
Működik a termelés amely ezeket a terveket az életben megvalósítja és megépíti.
Ami még nagyon fontos dolog épülnek, készülnek a bemutató parkban a további konkrét szakaszok, illetve eszközök melyeket saját szemükkel tekinthetik meg az érdeklődők és a majdani beruházók.
Itt a bizonyíték hogy nem a levegőbe beszélünk !
Komplexumként áttekintve a konkrét megrendelőket magabiztossá teszi a látvány és ezáltal konkrét megrendeléseket tesznek és eszközölnek.
Az elmúlt három évben alapvetően az Orosz anyanyelvű területeken működött itt folytattak tevékenységet.
Az európai országok bekapcsolásával a befektetések mértéke rendkívül megnőtt és napról napra növekszik.
Ez egy fontos mutató azzal kapcsolatban, hogy egyre komolyabban vesznek bennünket Európában és mint kockázati befektetési terület kedvezőek vagyunk illetve figyelem felkeltőek vagyunk az európai befektetők számára is.
Napjainkban ez már odáig jutott el, ez a folyamat, hogy napról napra olyan befektetők jelennek meg akik nagyobb összeggel, akár több milliárd dollárt is hajlandóak befektetni a projektbe.
Ezek a komplex munkák, tehát a tervező iroda, a termelés illetve a bemutatópark munkálatai olyan bizonyosságot adnak a célközönségnek, hogy a szándékaik komolyak.
Ennek eredménye az is, hogy az elmúlt félévben láthatóan megnőtt a befektetési kedv és a befektetők száma a projektben.
Ennek az egyenes és természetes következménye az, hogy megvalósítási szerződést írtak alá Indiában amely megkoronázza az eddigi nagy mennyiségű munkát.
Az indiai hírek után a legfrissebb hírek az Egyesült Arab Emirátusokból szintén mint egy természetes következménye ennek a munkának, ahol újabb projekteket írtak alá.
Az Egyesült Arab Emirátusok illetve az arab országokkal a tárgyalások már több mint tíz évre tekintenek vissza. Megannyi találkozó volt ez idő alatt.
Ezek azok a pillanatok melyek bizonyítják a munkánkat, bizonyítják az elszántságunkat és a helyes döntésünket, a munkánk eredménye.
Elhangzott az is, hogy biztosíthatom önöket, ilyen események, konkrét célprojektek illetve szerződések a július elsejei Eco Fest fesztiválig még többet is fogunk látni.
Itt a bizonyíték hogy nem a levegőbe beszélünk !
Az Eco Fest fesztivál bemutatója illetve az ott megjelenítendő tervek már egy következő fázis lesz, mellyel további befektetéseket akarunk bevonni illetve további terveket akarunk bemutatni.
További részleteket a videóban láthatsz.
Itt a bizonyíték hogy nem a levegőbe beszélünk !
Csatlakozz támogasd te is a környezetbarát húrvasút megvalósítását és legyen élethosszig tartó jövedelmed!
Amennyiben további információra van szükséged kattint ide!
Kérdések merültek fel benned?
Vedd fel velem a kapcsolatot és válaszolok rá.
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642
Levelet a kapcsolat menüben írj!
Visszahíváshoz kattints ide!