Tényleg nem érdekel mi lesz Veled 10-15-20 év múlva?
(visszavonom a kérdést, ha közben már okosan döntöttél)
Mert megkerülhetetlen probléma a “miből és mennyi lesz a nyugdíjad” kérdése!
Húzd ki a fejedet a homokból és lásd meg..
A most harmincas-negyvenes éveiben járó generáció 15-20-30 év múlva szorult helyzetbe kerül, hiszen amellett, hogy a gyermekeit támogatja majd, valószínűleg – részben a szüleiről is gondoskodnia kell.
Jó, ha van nyugdíjcélú megtakarításod, de ez elég lesz mindenre? Nem valószínű! (főleg, ha lenyúlják)
Idősödő nemzet vagyunk, kevés fiatallal.
A pályakezdő korosztály létszáma fokozatosan csökken.
Azaz egyre kevesebb aktív embernek kell kitermelnie anövekvő létszámú nyugdíjasok jövedelmét, ami az állami nyugdíjak csökkenéséhez (megszűnéséhez) vezet.
Szendvicsgeneráció lett a 30-as, 40-es..
Mit jelen ez?
Ez a korosztály jóval kevesebb várható bevételből gazdálkodhat. Sokuk pedig két generációt is támogat majd.
Egyrészt a gyermekeiket, hiszen a késői gyerekvállalás és a tanulással eltöltött évek meghosszabbodása miatt az ő életkezdésük elhúzódik.
Eközben pedig a várható élettartam is folyamatosan nő, így a hatvanas éveiket taposó nyugdíjasoknak egyre nagyobb arányban kell majd idős szüleikről is gondoskodniuk.
Hisz az Eurostat statisztikái szerint Magyarországon a mai helyzethez képest a nyolcvanévesnél idősebbek lakosságon belüli részaránya 2040-re megduplázódik.
Csak halkan kérdezem:
Mit tervezel tenni ma, hogy nyugdíjas éveidben emberi életet élj? Hogy Te tudj támogatni-segíteni és ne Te legyél rászorulva erre?
A mindennapi munkáddal meg tudod oldani ezt a problémát?
Nem lenne ésszerű most némi pénzt befektetni egy olyan projektbe, ami biztosan jelentős összegeket fog hozni évtizedek múlva is?
Mond, nem ésszerű és logikus részvényeket vásárolni most, amikor ez fillérekért megtehető?
Dönts és cselekedj!
Üdvözlettel
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642