Élő nagyságban működés közben láthattam az Eco fesztiválon a járműveket
Nagyszabású rendezvény keretében került megrendezésre Július elsején a második Sky Way Eco fesztivál.
Én mint befektető nagyon kíváncsi voltam az Eco parkra ezért is utaztam ki a rendezvényre.
Több mint ötezer ember volt kíváncsi mi is történik az Eco parkban, hogy is haladnak a munkálatok.
Ezek mind befektetők vagy leendő befektetők. Magyarországról is mentünk lelkes kis csapattal.
Már június harmincadikán kiutaztunk Minszkbe, hogy másnap délelőtt ki vigyenek bennünket Marina Gorkába, ahol a teszt park található. Itt került megrendezésre az második Eco fesztvál. A repülőtéren találkoztunk és indultunk.
Nagy volt az érdeklődés! Magyarországról is érkezett Veszprémből egy küldöttség akik a meggyőződtek arról, hogy meg lehet oldani a személyszállítást a nagyvároson belül a Sky Way szállítási rendszerrel.
Tetszett nekik amit láttak! Ezért hozzáfogtak kidolgozni a megvalósítást.
Érkezésünk után ami elég késő volt elfoglaltuk a szobákat a Belarus hotelben és alvás következett.
Július elsején reggel héttől már lehetett reggelizni amit meg is tettünk.
Élő nagyságban működés közben láthattam az Eco fesztiválon a járműveket
Ezután találkoztunk a hotel halljában és elindultunk a helyszínre ahol a buszokra fel lehetett szállni.
Mi gyalogosan mentünk mert nem volt túlzottan messze és így láthattuk a város egy részét is.
Eközben készültek képek is, itt csak egy párat mutatok de ezen a linken sok sok képet tudsz megnézni.
Vártuk a buszokat majd elindultunk az Eco parkba a fesztiválra.
Már izgatottan vártuk hogy végre meglássuk a parkot, míg egyszer csak feltűntek a munkagépek majd a park.
Valósággá vált amiről idáig csak videókban leírásokban láttam hallottam. Kézzelfoghatóan megérintettem meg fogtam a járműveket.
Minden jármű látható volt működés közben is.
Kiállításra került az az autó amelyet a kezdetekkor használtak, elképzelés szerint valahogy így nézett ki akkor a húrszállítás.
Egy kicsit átalakult mára!
Élő nagyságban működés közben láthattam az Eco fesztiválon a járműveket
Megtekintettük az Unibus állomást ahol bele is lehetett ülni. Nem mindennapi érzés élőben megfogni, beleülni érezni a közelségét annak a járműnek amiről tudom, hogy az én pénzem is benne van.
A 48 személy szállítására alkalmas Unibus is bemutatásra került Igaz még nem felfüggesztve a pályán.
Az Unibike is látható volt működés közben is.
Ez a jármű volt az első ami elindult a teszt pályán. 2016 novemberében indult útjára az Unibike és azóta is rója teszt köreit. Most megtapasztalhattam milyen érzés a közelében lenni és ugyan nem működésközben, de bele ülni.
Láthattuk a teher szállítási szakaszt mely igen robosztus. A teherszállítási szakasz feszítő tartója nem mindennapi. Mintha a star wars -ból lenne mintázva. Kell egy masszív szerkezet, hogy megfelelően meglehessen feszíteni a húrokat és a speciális betonnal kitölteni.
Nagy meglepetésünkre az első teher jármű az Unitruck is működés közben látható volt. Erről nem volt információnk az Eko fesztivál előtt de itt elindult.
A járművek megtekintése után a múzeumba vettem az irányt. Nem volt könnyű bejutni másfél óra sorban állás után sikerült.
A múzeumba bejutás után láthatóvá váltak a befektetők nevei a mennyezeten.
Több makett is bemutatásra került a múzeumban és az idáig felhasznált alkatrészeket is láthattuk.
A fesztivál többi képeit ide kattintva találod!
A múzeum képeit ide kattintva találod! Ha már befektető vagy lehet, hogy szerepel a neved a képek között! Amennyiben megtalálod a neved kérlek jelezd vissza. Köszi!
Idáig is meggyőződésem volt, hogy a Sky Way megfelelő helyre teszi a pénzemet, pénzünket. Igen a pénzünket mert már világ szerte található befektető a Sky Way projektbe. De most, hogy élőben is láthattam, kézzel megfoghattam, bele ülhettem ez mindennél többet jelentett a számomra. Érdemes volt csatlakozni a projekthez!
Még egy rövid ideig bárki csatlakozhat aki úgy dönt, hogy tenni akar a jövőért és megsorozni a pénzét! Már nem sok ideig lesznek elérhetőek a Sky Way jelenlegi részvényei, tehát érdemes minél hamarabb csatlakozni és vásárolni!
Ugyan is most még kis befektetéssel nagy összeghez lehet jutni rövid időn belül. A tőzsdére kerüléskor egy részvény egy dollárt ér induláskor. Ez azt jelenti, hogy amit most kis összegért megvásároltál a tőzsdére kerüléskor 1 dolláros áron eladhatod ha elakarod adni.
Viszont ha nem akarod eladni akkor osztalékot fizet a Sky Way életed végéig. Mivel örökölhető így akár az unokád is élvezheti a Sky Way jótékony hatását!
Tegyünk Együtt a Holnapért
Válts Biztosra!
Élethosszig folyamatosan növekvő osztalék mely örökölhető jövedelem
Szeretnéd tudni hogyan juthatsz plusz jövedelemhez?
Elárulom!
Akár kis összegű Befektetéssel
Akár munkával,
Megnyugtatlak nem MLM.
Dolgozhatsz otthonról interneten
De Nemzetközi Karriered is kiépítheted.
Nekem már bizonyított, azonnali kifizetés garantált.
Itt Velem együtt tapasztalt Vezetők segítik munkád az első perctől.
*Nekünk Szív ügyünk a közös siker*
Én már közel 1 éve csinálom
S nagyban megváltoztatta életem,
hogy mi mindent kaptam e csodás üzlettől átbeszélhetjük privátban.
Ha szeretnéd kiegészíteni jelenlegi jövedelmedet,
Szeretnéd Biztosítani Családod,Gyermekeid Anyagi Jövőjét akkor tarts velem.
Keress bizalommal
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642
Többet szeretnél tudni honna hová fejlődött a Sky Way? Akkor iratkozz fel az információs hírlevél sorozatomra ide kattintva!