Osztalék Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre

Osztalék Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre

Már nincs messze az idő, amikor a SkyWay technológiája kilép a világ globális közlekedési és szállítási piacára. Elkezdődik a közlekedési és szállítási pályák valamint az infrastruktúrák üzemeltetése. Az útvonalak infrastrukturális célú felhasználása és megindulnak a személy- és teheráru-szállítási szolgáltatások is. Ezért egyre gyakrabban halljuk a társaságnak kölcsönző részvényesektől – a technológia műbizonylati szintű megvalósításába befektető részvényesektől – azt, hogy a SkyWay holding, tehát a technológia tulajdonosa, vajon milyen mértékű nyereséghez jut majd? Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre és vajon mekkora osztalékra lehet majd számítani?

Ha most egy bizonyos számot mondanánk, akkor az azt jelentené, hogy kávéházi jóslással foglalkozunk, noha ha nyereségről szeretnénk beszélni. Akkor meg kellene adnunk az összes bevételt amiből le kellene vonnunk az összes a jövedelemszerző gazdasági tevékenységhez felhasznált kiadást. Végül is, a nyereség – a vállalat teljes bevétele és az összes költsége közötti különbség. Az EkoTechnoPark építési projekt (Projekt) üzleti és technológiai tanúsítási tervének megfelelően a SkyWay vállalatcsoport fejlődési fázisai szerint, minden egyes fázisban a költségek meghatározásra kerültek. Például a jelenlegi 13. fázisban – összesen 15 fejlesztési fázis szerepel az üzleti tervben – a költségek 25 000 000 dollárra rúgnak.

A holding végrehajtja a Projektet, és nagyon aktívan fejlődik, sok munkát végez el, és a feladatok végrehajtására a tervezett összegeknél lényegesen kevesebbet használ fel, de egyelőre még nem termel nyereséget. Nyilvánvaló, hogy az új SkyWay közlekedési technológia nagyon jövedelmező lesz és ez a nyereség minden további célprojekttel tovább növekszik, de még túl korai lenne konkrét számokat mondani. A közlekedés bevételei elsősorban az utazásért fizetett viteldíjakból, a gördülőállományokon elhelyezett reklámokból, a különféle szervezeteknek nyújtott szállítási szolgáltatásokért kapott bevételekből, pályabérletekből és a pályatartó útstruktúrán és az oszlopsoron rögzített kábelek elhelyezésért kapott bevételekből állnak majd össze.

Osztalék Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre

A SkyWay azonban nemcsak egy egyszerű szállítmányozó cég, hanem egy új közlekedési és szállítási technológia, ezért a gazdasági bevételek egy sor további szolgáltatásból is állnak majd. A nyereség mértékét a technológiát birtokló társaság tevékenységei eredményeinek összessége határozza majd meg. Ez objektumonként lesz meghatározható, figyelembe véve az építés alatt álló egyes célobjektumok és minden már működő létesítmény költségeit is. Ez lesz a vállalat által, annak minden objektumára számított, évente elvégzett munkájának gazdasági eredménye. A tőketulajdonosok – a társaság részvényeinek tulajdonosai, akik a társaságnál maradó nyereséget figyelik, hoznak majd döntést – figyelembe véve a társaság fejlődési kilátásait – az osztalékokról és a cég befektetési politikájáról.

A holdingban vannak olyan termelési és gazdasági tevékenységet folytató vállalatok, amelyek biztosítják a Projekt megvalósítását. Valamint a pályák építése és üzemeltetése során szükséges folyamatok zökkenőmentességét.

Emellett számos más vállalat is létrejött, köztük három olyan is, amelyek gazdasági tevékenysége a részvényesek részvénykönyvbe való felvezetésére, a társaság részvényeseinek belső nyilvántartására és osztalékkifizetésre korlátozódik. Az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében ezekben csak néhány ember dolgozik. A holding anyavállalata az a vállalat, amely a technológiát birtokolja. Ez a cég minden vállalat anyavállalata (azaz alapító vállalata) és a nyereséget osztalék formájában osztja szét – a megállapodott feltételekkel összhangban – az összes leányvállalata között.

Azokban a vállalatokban, amelyek gyártási és gazdasági tevékenységet végeznek és a megfelelő személyzeti összetétellel is rendelkeznek. A vállalat nyeresége a munkavállalók szociális juttatásainak forrása. Az adózás és az osztalékfizetés valamint egyéb kiemelt levonások után a vállalkozásban maradó nyereség rovására, a munkavállalók számára anyagi ösztönzők és szociális juttatások nyújtására kerül sor. A nyereség, amelyből a vállalat kiszámítja és kifizeti az osztalékokat, a következő képlet alapján jön létre……. Folytatás a videóban!

Поговорим о дивидендах SkyWay from SKY WAY CAPITAL on Vimeo.

Osztalék Mekkora összeg kumulálódik majd az osztalékkifizetésekre

Tehát minden meglehetősen egyszerű: a projektet meghitelezve és a pénzükért a társaság részvényeit zálogba megkapva, Önök pénzeszközöket fektetnek be a cégbe (valójában, felhasználásra átadják azt neki), majd a pénzeszközeik működni kezdenek és lehetővé teszik a vállalat számára a tevékenységei elvégzését, a jövedelemszerzést és ezért számíthatnak nyereségre tőle.

Most pedig gondolkozz el rajta,hogy ez még csak a fantázia szüleménye vagy kész tények vannak már kezünkben? Csatlakozz hozzánk kik a föld megmentésén munkálkodunk. Gyerekeinknek és unokáinknak is van joguk élhető környezetben leélni életüket! Támogasd a SKYWAY forradalmian új közlekedési rendszerének kiépítését és elterjedését! Legyél RÉSZTULAJDONOS a jövőt meghatározó fejlesztésben! Csatlakozz ITT:

 

Kérdéseiddel keress elérhetőségeimen!
Hári Antal
Telefon: 06704118360
Skype: antal642

Hozzászólás

hozzászólás